Minden betegség mögött ott az egész ember

Szerző: + Olvasási idő: 15 Perc

Valamennyi tünet egyéni és minden mindennel összefügg. Ugyan van a megannyi tapasztalat, a szakmai evidenciák, de amikor válaszokat keresünk, akkor mindig az adott személyt és őt is teljességében kell látnunk. Ez dr. Heringh Zsanett gasztroenterológus szakmai hitvallása. Sosem gondolta volna, hogy orvos lesz, viszont amikor belépett első gyakorlati helyére, azonnal tudta: ő erre született. Neki pillanatok alatt megnyílnak a betegek, ez pedig kell ahhoz, hogy tudja, kinél mi a leghatékonyabb gyógymód.

Még szakorvos sem volt, amikor az egyik legnagyobb belgyógyászati központ vizsgálóját bízták rá, annyi vizsgálatot végzett, amennyi még egy évek óta gyakorló orvos számára is elképzelhetetlen. Ő élvezte, ahogy a mai napig is, hogy a sok tapasztalattal, emberi történettel egyre több lesz ő is. Sokkal gyorsabban meglátja a lényeget. Hogy az akár évtizedek óta megoldatlan problémákra akár kézenfekvő válaszokat lehet találni. Aki pedig egyszer rábízta magát, onnantól tényleg a világ végére is követi.

„Mindig is a biológia szerelmese voltam, de azt azért láttam, hogy David Attenborough nyomdokaiba lépni itt Magyarországon nem túl reális álom. Édesapámat nagyon fiatalon vesztettem el, 14 éves voltam, ő mindössze 40. De nem mondanám, hogy az ő tragédiája indított volna el a pályán. Már gimnazista voltam, mikor nagyon tudatosan el kezdtem készülni az orvosira. Nem volt könnyű, hiszen anyukám fizetéséből kellett megélnünk, ő mindent megtett, erőn felöl is, neki köszönhetem, hogy az vagyok, aki lettem, de láttam ezt és én is ki akartam venni ebből a részemet. 

Magánórákat adtam, hogy fizetni tudjam a különórákat és a közös összefogásnak pedig meglett az eredménye: azonnal felvettek”—meséli a doktornő, akit még ott is inkább a tudásvágy, mintsem a gyógyítás vonzotta. „Szülész-nőgyógyász akartam lenni, már előre szinte meg is volt a vendégköröm, a fodrászom, kozmetikusom, barátaim, ismerőseim előre lestoppolták, hogy nálam akarnak szülni.

Azután 5. évben lett tantárgy a gasztroenterológia és tanulás közben egyszerűen beleszerettem. De be kellett kerülnöm az első gyakorlati helyemre, ami történetesen a belgyógyászat volt, hogy megérezzem, gyógyításra születtem. Mert az embert egészében látom. Bejön az ajtón és én azonnal figyelem a járását, a tekintetét, a kézfogását és már ebből sok dolgot látok. Nem hiszem, hogy a test és lélek között nincs összefüggés, mert sokszor hiába negatívak a leletek, mégis van oka a panaszoknak. Lehet, hogy a probléma kisebb, de ha a páciens lelkileg érzékenyebb, nem megfelelő a táplálkozása, annak tünetei sokkal erősebbek lehetnek és ezeknek a végére kell járni”—vallja a szakember, aki szerint nemcsak a kísérőbetegségek, de a fejünkben zajló események is erős hatással vannak az emésztőrendszerünkre. A stressz, a felgyorsult élettempó, az étkezésünk. „Ami a fejünkben történik, mindaz lecsapódik a gyomor- és bélrendszerünkre, ha pedig ezt tudomásul vesszük, így tekintünk bármilyen panaszunkra, már könnyebb diagnózist találnunk.


Ez amúgy igaz az étkezési szokásaink kialakítására is. Ma legtöbbször a két véglettel találkozunk. Az emberek egy része követi a klasszikus magyar konyhát, de teszi ezt úgy, hogy egész nap nem eszik, rohan, aztán este kipakolja a hűtőt, ami nyilván nagyon rossz. De legalább ennyire veszélyes a másik véglet. Vannak a kizárólag méregdrága bioételekre esküszők, amit vesznek, esznek nyakra-főre, csak mert ott a varázsszó: bio. Vagy beszélhetünk az utóbbi évek divatja a glutén-, vagy laktózmentes élelmiszerek rajongóiról. Miért is gondoljuk, hogy ezek eszméletlenül egészségesek? Miközben ez egyáltalán nem igaz. Orvosi indok nélkül éppen hogy árt megvonni ezeket az összetevőket a szervezetünktől. Ugyanez igaz az eszement diétákra is. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy tudjuk-e, hogy szervezetünk mit tud egyáltalán hasznosítani? Mert lényegében ez az étkezésünk kulcskérdése.

Éppen ezért én a kiegyensúlyozott táplálkozásban hiszek, menjünk nyugodtan ki a piacra és vegyük, együk azt, amit megkívánunk, persze egész napra elosztva és nyilván mértékkel”—ebben hisz a gasztroenterológusunk. Dr. Heringh Zsanett kezei között betegek tízezrei fordultak meg, már ’kisorvosként’ szinte példátlan tapasztalatot szerzett, így nemcsak a tudásvágya hajtotta, tengernyi szakmai anyagokkal felvértezve, de személyes, emberi találkozásai is segítették, segítik abban, hogy biztos válaszokat tudjon adni a tünetekre.      

;

Ajánlott cikkek