ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A jelen általános
szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF)
tartalmazzák Clinexpert Egészségügyi
Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság és
telephelyei, valamint fióktelepei (a továbbiakban: Szolgáltató) által nyújtott járó- és
fekvőbeteg ellátásokhoz (a továbbiakban: Egészségügyi Szolgáltatás) kapcsolódó
általános szerződési feltételeit, az alábbiak szerint:
Az ÁSZF hatálya kiterjed
minden olyan személyre, aki saját nevében vagy törvényes, illetve
meghatalmazott képviselője útján igénybe veszi a Szolgáltató szolgáltatásait,
illetve azokban részesül. A jelen ÁSZF hatálya alatt páciens az, aki a
Szolgáltató szolgáltatásait igénybe veszi (a továbbiakban: Páciens).
Jelen ÁSZF magyar nyelven
készült, a hatálya alá tartozó szerződések magyar nyelven jönnek létre. Jelen ÁSZF
kizárólag elektronikus formában kerül kiadásra. Az alábbi feltételekkel
szabályozott szerződés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a
továbbiakban: Ptk.) szerint távollevők között létrejött szerződésnek
minősül.
A Szolgáltató adatai
·
Név: Clinexpert Egészségügyi Szolgáltató
és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
·
Székhely: 1033 Budapest, Kaszásdűlő utca
5. Fsz.
·
Levelezési cím: 1033 Budapest, Kaszásdűlő
utca 5. Fsz.
·
Cégjegyzékszám: 01-09-732955
·
Adószám: 13393490-2-41
·
Képviselő: Dr.
Gulyás Dávid cégvezető
·
Telefonszám: +36 70-361-1389
·
E-mail cím: rendeles@clinexpert.hu
·
Honlap: https://clinexpert.hu/
A Tárhelyszolgáltató adatai
·
Név: Expertinit Informatikai,
Kereskedelmi, Kommunikációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
·
Székhely: 1096 Budapest,
Sobieski János utca 25/B alagsor 2. ajtó
·
Cégjegyzékszám: 01-09-351119
·
Adószám: 14145049-2-43
·
Elérhetőség: info@expertinit.hu
·
Weboldal: http://www.expertinit.hu
1.
Fogalmak
Páciens: az a természetes személy, aki a Szolgáltató Egészségügyi Szolgáltatásait
saját nevében vagy törvényes, illetve meghatalmazott képviselője útján igénybe
veszi, illetve azokban részesül.
Kezelőorvos: a Páciens vagy annak jogosult képviselője által választott, a
Szolgáltatóval munkaviszonyban, megbízási, közreműködői vagy egyéb
jogviszonyban álló, a Szolgáltató nevében eljáró orvos, aki a Páciens egészségi
állapotának megfelelő diagnosztikai és terápiás tervet meghatározza, az ahhoz
kapcsolódó vizsgálatokat és beavatkozásokat elvégzi vagy koordinálja, valamint
a Páciens gyógykezeléséért szakmai felelősséggel tartozik.
Intézmény: a Szolgáltató által egészségügyi szolgáltatások nyújtására kijelölt, a Clinexpert
Kft. vagy telephelyei/fióktelepei által működtetett egészségügyi intézmény,
rendelő, klinika, kórház vagy egyéb ellátási helyszín.
Egészségügyi Szolgáltatás: minden olyan egészségügyi tevékenység, ideértve a Szolgáltató által
közvetített vagy közreműködő útján nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat is,
amely a Páciens egészségének megőrzésére, fejlesztésére, a betegségek
megelőzésére, korai felismerésére, diagnosztizálására, gyógykezelésére,
gondozására, ápolására, rehabilitációjára, a fájdalom és szenvedés
csökkentésére, továbbá az ezekhez kapcsolódó diagnosztikai, laboratóriumi,
gyógyszerellátási, gyógyászati segédeszköz-ellátási, betegszállítási, mentési vagy
szülészeti tevékenységek ellátására irányul.
Egészségügyi
ellátás: a Páciens adott egészségi állapotának megfelelő,
annak megőrzését, helyreállítását vagy javítását szolgáló egészségügyi
szolgáltatások összessége.
Sürgős
szükség: a Páciens egészségi állapotában bekövetkezett
olyan változás, amelynek következtében az azonnali egészségügyi ellátás
elmaradása közvetlen életveszélyt, illetve súlyos vagy maradandó
egészségkárosodást eredményezne.
Veszélyeztető
állapot: olyan állapot vagy körülmény, amely azonnali
intézkedés hiányában a Páciens vagy más személy életét, testi épségét vagy
egészségét közvetlenül veszélyezteti, illetve a környezetére nézve közvetlen
veszélyt jelent.
Vizsgálat: a Páciens egészségi állapotának felmérésére, egészségének megőrzésére, a
betegségek vagy azok kockázatának felismerésére, diagnosztizálására, lefolyásuk
és prognózisuk meghatározására, valamint a gyógykezelés eredményességének
értékelésére irányuló egészségügyi tevékenység.
Beavatkozás: minden olyan megelőző, diagnosztikus, terápiás, rehabilitációs vagy egyéb
egészségügyi célú fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichés eljárás, amely a
Páciens szervezetében vagy pszichés állapotában változást idéz elő vagy idézhet
elő.
Egészségügyi
dokumentáció: a Páciens egészségügyi ellátásával összefüggésben
keletkezett, a Páciens egészségügyi és személyazonosító adatait tartalmazó
valamennyi feljegyzés, nyilvántartás, lelet, képalkotó felvétel, elektronikus
adat vagy egyéb adathordozón rögzített információ, függetlenül annak formájától
vagy hordozójától.
Orvosi titok: a Páciens egészségi állapotára, gyógykezelésére, valamint
személyazonosító adataira vonatkozó minden olyan adat, tény vagy információ,
amely az egészségügyi ellátás során az ellátásban részt vevő személy tudomására
jutott.
Felek: Szolgáltató és Páciens együttesen.
Honlap: a jelen weboldal, amely a szerződés megkötésére szolgál.
Szerződés: a Páciens által a Honlapon, telefonon vagy elektronikus levél útján
kezdeményezett időpontfoglalásnak a Szolgáltató által történő
visszaigazolásával, valamint a 4.5. pont szerinti díj megfizetésével, vagy az
egyedi ajánlat aláírásával létrejövő, az Egészségügyi Szolgáltatás nyújtására
irányuló megbízási szerződés a Páciens és a Szolgáltató között.
Tartós
adathordozó: bármely olyan eszköz, amely lehetővé teszi a Páciens
vagy a Szolgáltató számára a személyesen neki címzett adatoknak a jövőben is
hozzáférhető módon és az adat céljának megfelelő ideig történő tárolását,
valamint a tárolt adatok változatlan formában történő megjelenítését.
Távollévők
közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan
eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében –
szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a
címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett
hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes
hozzáférést biztosító eszköz.
Szolgáltató: A Clinexpert Kft., valamint valamennyi telephelye/fióktelepe, amely
saját maga, valamint a nevében és javára eljáró egészségügyi dolgozók,
közreműködők és egyéb szerződéses partnerek útján Egészségügyi Szolgáltatásokat
nyújt a Páciensek részére.
Díj: az Egészségügyi Szolgáltatás nyújtásáért fizetendő ellenszolgáltatás.
2.
Az ÁSZF hatálya
2.1.
A
jelen ÁSZF-ben foglaltak a Szolgáltatóval kötött szerződéssel, valamint a
mindenkor hatályos és a Szolgáltató https://clinexpert.hu/ honlapján
meghatározott árakkal együtt irányadóak a Szolgáltató által kínált Egészségügyi
Szolgáltatásokra.
2.2.
Jelen ÁSZF tartalmazza a Pácienst és Szolgáltatót
illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a
fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog
gyakorlásának feltételeit.
2.3.
Páciens az Egészségügyi Szolgáltatásra
történő időpontfoglalás véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF
rendelkezéseit. A Honlapon keresztül történő időpontfoglalás véglegesítését
megelőzően a felkínált ikonra kattintással a Páciens elfogadja a jelen ÁSZF
rendelkezéseit, és azt, hogy az ÁSZF rendelkezései a Páciens és az Szolgáltató
között létrejövő szerződés részét képezik.
3.
A Szolgáltató által nyújtott Egészségügyi
Szolgáltatás
3.1.
A Szolgáltató kijelenti, hogy a
szolgáltatás teljesítéséhez a megfelelő szakhatósági engedélyekkel, a szükséges
tárgyi- és személyi feltételekkel, valamint az egészségügyi tevékenység
tekintetében, tevékenységére általános szakmai felelősségbiztosítással
rendelkezik.
3.2.
A Szolgáltató tevékenységét alkalmazottai
és külön szerződéssel igénybevett közreműködői igénybevételével látja el. Az
Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás teljesítése
során közreműködőt igénybe venni, akinek szolgáltatását az Ügyfél részére
közvetíti, közvetített szolgáltatásként.
3.3.
A Szolgáltató az Egészségügyi
Szolgáltatást az alábbi helyszín(ek)en nyújtja:
·
1033 Budapest, Kaszásdűlő utca. 7.
3.4.
A Szolgáltató a Páciens részére az
egészségi állapotának megfelelő Egészségügyi Szolgáltatásokat nyújt, amelyek
körét a kezelőorvos a rendelkezésre álló egészségügyi adatok, vizsgálati
eredmények és szakmai szempontok alapján határozza meg.
3.5.
A rendelkezésre álló információk alapján
megállapítható diagnózist, a tervezett vizsgálatok és beavatkozások lényeges
jellemzőit, valamint az azokkal összefüggő kockázatokat és lehetséges
szövődményeket - az adott ellátás jellegétől függően – a Páciens által aláírt beleegyező
nyilatkozat (a továbbiakban: Beleegyező Nyilatkozat) tartalmazza.
3.6.
A Beleegyező Nyilatkozat a Páciens
Egészségügyi Dokumentációjának részét képezi. Az abban, valamint az ellátás
során keletkezett egyéb dokumentumokban szereplő adatok és információk orvosi
titoknak minősülnek, amelyeket a Szolgáltató kizárólag a hatályos jogszabályok
rendelkezéseinek megfelelően kezelhet, illetve hozhat harmadik személy
tudomására.
3.7.
A Páciens a Beleegyező Nyilatkozat
aláírásával, illetve az adott ellátás jellegétől függően szóban vagy ráutaló
magatartással adott hozzájárulásával hozzájárul a szükséges vizsgálatok,
beavatkozások, valamint az azokkal közvetlenül összefüggő egészségügyi
ellátások elvégzéséhez.
A Szolgáltató a Páciens hozzájárulása alapján jogosult
és köteles elvégezni a Beleegyező Nyilatkozatban meghatározott vizsgálatokat,
beavatkozásokat, valamint az azokkal összefüggő, szakmailag indokolt
egészségügyi ellátásokat - ideértve az esetlegesen bekövetkező szövődmények
kezelését is.
4.
Díjazás
4.1.
A mindenkori Egészségügyi Szolgáltatások díjai
(a továbbiakban: Szolgáltatási Díj) a Szolgáltató honlapján kerülnek
feltüntetésre, melyet Páciens köteles a Szolgáltató által nyújtott Egészségügyi
Szolgáltatások ellenértékeként megfizetni. A Szolgáltató jogosult
egyes szolgáltatások esetében egyedi árajánlatot vagy előkalkulációt készíteni.
4.2.
A 2007. évi CXXVII. törvény 85. § (1)
bekezdés c) pontja alapján a Szolgáltató által nyújtott egészségügyi
szolgáltatások – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – általános forgalmi
adó alól mentesek.
4.3.
A Szolgáltató a Szolgáltatási Díjakat előzetes
értesítés nélkül, egyoldalúan bármikor módosíthatja, ami nem érinti az addig
már lefoglalt vizsgálatok díját.
4.4.
A
Páciens tudomásul veszi, hogy a kezelési terv, illetve a Szolgáltatási Díj a
beavatkozás során feltárt egészségügyi körülményekre, a diagnózis módosulására,
a szükségessé váló további vizsgálatokra vagy beavatkozásokra tekintettel
módosulhat. A Szolgáltató a díjmódosításról a lehetőségekhez képest előzetesen
tájékoztatja a Pácienst.
4.5.
Azoknál
az Egészségügyi Szolgáltatásoknál, ahol a Szolgáltató foglalási díjat (a
továbbiakban: Foglalási Díj) határoz meg, az időpontfoglalás kizárólag
akkor minősül érvényesnek a Páciens részéről, amennyiben a Páciens az adott Szolgáltatási
Díj 50 (ötven) százalékának megfelelő mértékű, de legfeljebb 30.000,-Ft (azaz
harmincezer forint) összeget bankkártyás fizetés (a SimplePay Zrt. rendszer
használatával) útján megfizeti.
A SimplePay Zrt. által működtetett
rendszer használatával történő bankkártyás fizetés esetén a megfizetett összeg
Szolgáltató részére 3 (három) munkanapon belül kerül jóváírásra.
4.6.
A Foglalási Díj nem képezi a Szolgáltatási
részét, abba nem kerül beszámításra. A Foglalási Díj a Páciens időpontjának
biztosítását szolgálja; amennyiben a Páciens a lefoglalt időpontját a 6.1. pont
szerinti lemondási határidőn túl mondja le meg, úgy a Szolgáltató jogosult a
Foglalási Díjat a 4.9. pont szerinti rendelkezéseknek megfelelően megtartani.
Amennyiben a Páciens a lefoglalt Egészségügyi Szolgáltatást igénybe veszi, úgy a
Szolgáltató a Foglalási Díjat a vizsgálat napjától számított 3 (három)
munkanapon belül visszatéríti a Páciens részére a SimplePay Zrt. által
működtetett rendszeren keresztül. Az Egészségügyi Szolgáltatás teljesítését
követően a Szolgáltató végszámlát állít ki.
4.7.
A végszámla ellenértéke az Egészségügyi
Szolgáltatás teljesítésének napján vagy a végszámlán feltüntetett fizetési
határidőben esedékes. A Páciens a Szolgáltatási Díjat bankkártyás fizetéssel vagy
banki átutalás útján köteles kiegyenlíteni.
4.8.
A Páciens jogosult az időpontot a jelen 6.1.
pontjában meghatározott lemondási határidőn belül díjmentesen lemondani vagy
módosítani. Ebben az esetben a Lemondási Díj Páciens részére visszajár, illetve
kérésére új időpont esetén beszámításra kerül.
4.9.
Amennyiben a Páciens az időpontot a jelen
ÁSZF 6.1. pontjában meghatározott lemondási határidőn túl mondja le, vagy a
lefoglalt időpontban nem jelenik meg, úgy – amennyiben Lemondási Díj került
megfizetésre – a Lemondási Díj meghiúsulási kötbérnek minősül. A Páciens
kifejezetten elfogadja, hogy ilyen esetben a Szolgáltató jogosult a megfizetett
összeg megtartására,
és az nem kerül visszatérítésre, illetve más szolgáltatás díjába sem számítható
be.
4.10.
A Páciens tudomásul veszi, hogy a
Szolgáltató által nyújtott Egészségügyi Szolgáltatásokat nem az
Egészségbiztosítási Alap terhére veszi igénybe, ezért azok ellenértékére
NEAK-finanszírozás vagy egyéb társadalombiztosítási támogatás nem vehető
igénybe.
5.
Időpontfoglalás
5.1.
A Szolgáltató az Egészségügyi
Szolgáltatásokat előzetes időpontfoglalás alapján nyújtja.
5.2.
A Szolgáltató által nyújtott Egészségügyi
Szolgáltatásokra időpont foglalható:
a) a
Honlapba integrált online időpontfoglaló rendszeren keresztül;
b) a
+36 70-361-1389 telefonszámon;
c) a
rendeles@clinexpert.hu elektronikus levelezési címen.
5.3.
A Páciens részéről az időpontfoglalás
ajánlattételnek minősül az adott Egészségügyi Szolgáltatás igénybevételére.
5.4.
A Szolgáltató az időpontfoglalás
beérkezését követően automatikusa, 1 munkanapon belül visszaigazolást küld a
Páciens részére.
5.5.
Amennyiben a Páciens Lemondási Díj
fizetésére köteles, úgy a visszaigazolt időpont kizárólag abban az esetben
válik véglegessé, amennyiben a Páciens a Lemondási Díjat megfizeti. A
Szolgáltató a lefoglalt időpont fenntartására kizárólag a befizetés beérkezését
követően köteles.
5.6.
Amennyiben a Lemondási Díj a Szolgáltató
bankszámláján a Páciens részéről történő meg nem fizetés miatt nem kerül
jóváírásra, úgy a Szolgáltató jogosult az időpontfoglalást törölni, valamint az
adott időpontot más Páciens részére rendelkezésre bocsátani.
5.7.
A Páciens köteles az időpontfoglalás során
valós és pontos adatokat megadni. A hibás, hiányos vagy valótlan adatokból
eredő károkért és az ezekből eredő következményekért a Páciens tartozik kizárólagos
felelősséggel.
6.
Lemondási és időpont-módosítási
feltételek
6.1.
A Páciens a lefoglalt időpontot az
Egészségügyi Szolgáltatás időpontját megelőző 24 (huszonnégy) órán túl
díjmentesen jogosult lemondani vagy módosítani.
6.2.
Az időpont lemondása vagy módosítása a
Honlapon feltüntetett elektronikus levelezési címen, illetve a Szolgáltató
által megadott telefonszámon kezdeményezhető.
6.3.
Az elektronikus levél útján közölt
lemondás vagy időpont-módosítás a Szolgáltatóhoz történő megérkezés
időpontjában válik hatályossá. A Páciens köteles meggyőződni arról, hogy a
lemondás vagy módosítás a Szolgáltatóhoz megérkezett. A Szolgáltató érdekkörén
kívül felmerülő technikai hibából, hibás e-mail-cím használatából vagy egyéb
kommunikációs problémából eredő következményekért a Szolgáltató nem tartozik
felelősséggel.
6.4.
Amennyiben a Páciens az időpontot az
Egészségügyi Szolgáltatás időpontját megelőző 24 (huszonnégy) órán belül mondja
le, módosítja, vagy előzetes értesítés nélkül nem jelenik meg, úgy a
Szolgáltató jogosult
6.4.1. Lemondási
Díjköteles Egészségügyi Szolgáltatás esetén a Lemondási Díjat meghiúsulási
kötbér jogcímén megtartani;
6.4.2. Lemondási
Díj nélküli Egészségügyi Szolgáltatás esetén a Szolgáltatási Díjnak megfelelő
összegű meghiúsulási kötbért érvényesíteni Pácienssel szemben.
A
Páciens tudomásul veszi, hogy a 6.4.1. pont szerinti esetben a Lemondási Díj
nem kerül visszatérítésre, valamint más időpontra vagy más Egészségügyi
Szolgáltatás díjába sem számítható be.
A
6.4.2. pont szerinti esetben a Szolgáltató a Szolgáltatás Díjának megfelelő
összegről díjbekérőt állít ki a Páciens részére, aki köteles a díjbekérőn
megjelölt határidőben azt meghiúsulási kötbér jogcímén a Szolgáltató részére
banki átutalással megfizetni.
6.5.
A Szolgáltató jogosult a Páciens részére
történő további időpontfoglalást előzetes teljesítéshez kötni, illetve az
időpontfoglalást megtagadni akkor, ha
·
a Páciens korábban vele szemben fizetési
késedelembe esett,
·
ismételten nem jelent meg a lefoglalt
időpontban, vagy
·
a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyéb módon
megszegte.
6.6.
Amennyiben a Páciens a Lemondási Díjat
megfizette, azonban az időpontot a 6.1. pontban meghatározott határidőn belül
mondja le, úgy a Szolgáltató a megfizetett összeget az érvényes lemondás
közlésétől számított 5 (öt) munkanapon belül visszatéríti vagy a Páciens
kérésére új időpont esetén beszámítja.
7.
A Felek jogai és kötelezettségei
7.1.
A Felek az Egészségügyi Szolgáltatások
nyújtása és igénybevétele során kötelesek egymással együttműködni, egymás
jogait és jogos érdekeit tiszteletben tartani, valamint a vonatkozó
jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően eljárni.
A
Páciens jogai és kötelezettségei
7.2.
A Pácienst megilletik a hatályos
jogszabályokban - különösen az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben
meghatározott - betegjogok.
7.3.
A Páciens jogosult arra, hogy egészségi
állapotáról, a javasolt vizsgálatokról, kezelésekről, azok várható előnyeiről,
kockázatairól, lehetséges szövődményeiről, valamint az elérhető alternatív
eljárásokról számára érthető formában tájékoztatást kapjon.
7.4.
A Páciens jogosult a kezelőorvos
megválasztására - amennyiben azt a Szolgáltató személyi és szakmai feltételei
lehetővé teszik. A tervezett vizsgálatokat és
beavatkozásokat főszabály szerint a Páciens által választott kezelőorvos végzi.
A Szolgáltató azonban jogosult más, megfelelő szakképesítéssel rendelkező
egészségügyi szakember kijelölésére sürgős szükség, veszélyeztető állapot, a
kezelőorvos akadályoztatása, a betegellátás szervezésével összefüggő okok vagy
egyéb szakmailag indokolt körülmény esetén.
7.5.
A Pácienst megilleti az önrendelkezés
joga, amelynek keretében jogosult az egészségügyi ellátáshoz való hozzájárulás
megadására vagy - a jogszabályokban meghatározott feltételek mellett – annak
visszautasítására.
7.6.
A Páciens jogosult az egészségügyi
dokumentációjába betekinteni, arról másolatot kérni, valamint a vonatkozó
jogszabályok szerint annak kiegészítését vagy kijavítását kezdeményezni.
7.7.
A Pácienst megilleti az orvosi titokhoz és
személyes adatainak védelméhez való jog. A Szolgáltató a Páciens adatait
kizárólag a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli.
7.8.
A Páciens köteles a Szolgáltatóval
együttműködni, és az egészségügyi ellátáshoz szükséges valamennyi lényeges
információt legjobb tudása szerint, a valóságnak megfelelően közölni.
7.9.
A Páciens köteles tájékoztatni a
Szolgáltatót különösen az alábbiakról:
a) korábbi és fennálló
betegségeiről;
b) korábbi műtéteiről,
kezeléseiről;
c) rendszeresen vagy
időszakosan szedett gyógyszereiről, gyógyhatású készítményeiről;
d) ismert allergiáiról és
túlérzékenységeiről;
e) fertőző betegségeiről
vagy egyéb olyan körülményekről, amelyek mások egészségét vagy biztonságát
veszélyeztethetik;
f) minden olyan körülményről, amely az egészségügyi
ellátás eredményességét vagy biztonságát befolyásolhatja.
A Páciens tudomásul veszi, hogy
amennyiben az egészségügyi ellátás szempontjából lényeges információt
szándékosan elhallgat, valótlanul közöl vagy hiányosan ad meg, és ebből kár
vagy egészségügyi hátrány származik, azért a Szolgáltató felelősséggel nem tartozik.
7.10.
A Páciens köteles az Egészségügyi
Szolgáltatással összefüggésben a szükséges nyilatkozatokat megtenni, a kért
adatokat rendelkezésre bocsátani, személyazonosságát hitelt érdemlően igazolni,
valamint a Szolgáltató által kért dokumentumokat bemutatni.
7.11.
A Páciens köteles a kezelőorvos és az
egészségügyi személyzet szakmailag indokolt utasításait követni, továbbá az
ellátást követően az előírt kontrollvizsgálatokon és utókezeléseken részt
venni.
7.12.
A Páciens köteles a lefoglalt időpontban
megjelenni, illetve akadályoztatása esetén a jelen ÁSZF 6. pontjában foglaltak
szerint eljárni.
7.13.
A Páciens köteles a Szolgáltatás Díját a
jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint megfizetni.
7.14.
A Páciens köteles a Szolgáltató működési
rendjét betartani, továbbá a Szolgáltató munkatársaival, más páciensekkel és
kísérőikkel szemben kulturált, tiszteletteljes magatartást tanúsítani.
A
Szolgáltató jogai és kötelezettségei
7.15.
A Szolgáltató, valamint a nevében eljáró
egészségügyi szakemberek kötelesek az Egészségügyi Szolgáltatásokat a mindenkor
hatályos jogszabályok, szakmai szabályok és irányelvek, valamint etikai normák
szerint, a tőlük elvárható legnagyobb gondossággal nyújtani.
7.16.
A Szolgáltató
köteles a Pácienst a vizsgálatok, kezelések és beavatkozások lényeges
körülményeiről, várható eredményéről, kockázatairól és lehetséges
szövődményeiről előzetesen tájékoztatni. A tájékoztatás tudomásulvételét és a
beavatkozáshoz történő hozzájárulást a Páciens a Beleegyező nyilatkozat
aláírásával igazolja.
7.17.
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás
nyújtását megtagadni vagy megszakítani a jogszabályok által lehetővé tett
esetekben, így különösen ha:
a) a
Páciens az együttműködési kötelezettségét súlyosan megszegi;
b) a
Páciens valótlan vagy hiányos adatokat szolgáltat;
c) a
tervezett vizsgálat vagy beavatkozás elvégzése szakmai szempontból nem indokolt
vagy ellenjavallt;
d) a
Páciens egészségi vagy pszichés állapota alapján a beavatkozás elvégzése nem
javasolt;
e) a
Páciens a szükséges beleegyező nyilatkozat aláírását megtagadja.
7.18.
Amennyiben azt a Páciens ellátása
indokolja, a Szolgáltató jogosult más egészségügyi szakember vagy közreműködő
bevonására.
7.19.
A Szolgáltató köteles a Páciensről az
irányadó jogszabályoknak megfelelő egészségügyi dokumentációt vezetni, valamint
a jogszabályban előírt adatszolgáltatási és EESZT-feltöltési kötelezettségeinek
eleget tenni.
7.20.
Amennyiben a Szolgáltató az előre
egyeztetett időpontban érdekkörén kívül eső okból az Egészségügyi Szolgáltatást
nyújtani, úgy köteles erről a Pácienst a lehető legrövidebb időn belül értesíteni
és új időpontot felajánlani.
7.21.
Amennyiben azt a Páciens ellátása
indokolja, a Szolgáltató jogosult más egészségügyi szakember, közreműködő vagy
szakorvos bevonására, illetve konzílium kezdeményezésére.
7.22.
A Szolgáltató nem felel az olyan károkért
vagy egészségügyi következményekért, amelyek a Páciens által valótlanul közölt,
elhallgatott vagy hiányosan megadott adatokra, az együttműködési kötelezettség
megszegésére, illetve az orvosi utasítások be nem tartására vezethetők vissza.
7.23.
A Szolgáltató az Intézményben vagy egyéb
ellátási helyszínen őrizetlenül hagyott személyes tárgyakért felelősséget nem
vállal.
Vis
Maior
7.24.
Egyik Fél sem felelős a jelen ÁSZF-ben
foglalt kötelezettségei teljesítésének elmaradásáért vagy késedelmes
teljesítéséért, amennyiben azt olyan bármely Fél ellenőrzési körén kívül eső,
előre nem látható és elháríthatatlan körülmény (vis maior) okozza, amely a
kötelezettség teljesítését részben vagy egészben lehetetlenné teszi. Vis maior
eseménynek minősül különösen, de nem kizárólagosan: természeti katasztrófa,
árvíz, földrengés, tűzeset, járvány vagy pandémia, hatósági intézkedés, háború,
fegyveres konfliktus, terrorcselekmény, országos közmű- vagy informatikai
szolgáltatás kiesése, sztrájk vagy egyéb olyan rendkívüli esemény, amely a
Szolgáltatás nyújtását vagy igénybevételét ellehetetleníti.
A
vis maior eseményre hivatkozó Fél köteles a másik Felet a körülmények által
lehetővé tett legrövidebb időn belül értesíteni a vis maior tényéről, várható
időtartamáról és annak a jelen ÁSZF szerinti kötelezettségekre gyakorolt
hatásáról.
Amennyiben
a Páciens a lefoglalt időpontban igazolt vis maior esemény miatt nem tud
megjelenni, úgy a Szolgáltató nem jogosult a Pácienssel szemben meghiúsulási
kötbért érvényesíteni. Ebben az esetben a Szolgáltató a Páciens választása
szerint új időpontot biztosít, vagy a már megfizetett összeget 6.6. pontban
foglaltak szerint visszatéríti.
Amennyiben
a Szolgáltató oldalán felmerülő vis maior esemény miatt az Egészségügyi
Szolgáltatás nyújtása részben vagy egészben ellehetetlenül, a Szolgáltató
jogosult az időpont módosítására vagy törlésére. Ebben az esetben a Páciens
részére a már megfizetett összeg teljes egészében visszajár, vagy a Páciens
kérésére egy későbbi időpontban nyújtott szolgáltatás díjába beszámításra
kerül.
A
vis maior esemény megszűnését követően a Felek kötelesek együttműködni annak
érdekében, hogy az Egészségügyi Szolgáltatás nyújtására vagy igénybevételére a
lehető legrövidebb időn belül sor kerülhessen.
8.
Adatkezelés
8.1.
A Páciens a Szerződés létrejöttével kijelenti,
hogy megismerte és elfogadja a Szolgáltató adatkezelési tájékoztatóját. A
Szolgáltató mindenkori adatkezelési tájékoztatója Honlapon érhető el.
9.
Panaszkezelés és jogérvényesítési
lehetőségek
9.1.
A Szolgáltató
törekszik arra, hogy a Páciensek részéről érkező panaszokat gyorsan,
szakszerűen és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kivizsgálja és kezelje.
A Páciens az Egészségügyi Szolgáltatással, a
Szolgáltató működésével vagy a jelen ÁSZF-fel kapcsolatos panaszát szóban vagy
írásban terjesztheti elő az alábbi elérhetőségeken:
·
Írásban az
alábbi e-mail címen: rendeles@clinexpert.hu
·
Írásban postai
úton vagy személyesen: Clinexpert Kft., 1033 Budapest, Kaszásdűlő
utca 5. Fsz.
9.1.
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató a beérkezését
követően 30 (harminc) napon belül írásban érdemben
megválaszolja, és a Páciensnek megküldi, elsősorban a Páciens által megadott e-mail-címre. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A panasz
elutasítása esetén a Szolgáltató köteles a Páciens írásban
tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság
eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az
illetékes hatóság, illetve a fogyasztónak minősülő Páciens esetén annak lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető
testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési
címét.
9.2.
A Páciens panaszával fogyasztóvédelmi ügyekben a területileg illetékes
kormányhivatalokhoz fordulhat, a következő honlapon található elérhetőségeken:
https://kormanyhivatalok.hu/.
9.3.
A Páciens
jogosult betegjogi képviselőhöz fordulni, amennyiben megítélése szerint a
betegjogai sérültek. A betegjogi képviselők elérhetőségei a Szolgáltató
telephelyén, valamint az illetékes szervezet honlapján érhetők el.
9.4.
Amennyiben a
Páciens a panaszkezelési eljárás eredményével nem ért egyet, jogosult az ügy
jellegétől függően az illetékes hatósághoz, békéltető testülethez, szakmai
szervhez vagy bírósághoz fordulni.
9.5.
A békéltető
testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó (természetes személy Páciens) és a
vállalkozás (jelen esetben Szolgáltató) közötti, a felek közötti szerződés
megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (fogyasztói jogvita)
bírósági eljáráson kívüli rendezése. E célból a békéltető testület megkísérli a
felek közötti egyezség létrehozását, ennek eredménytelensége esetén pedig az
ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és
költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a
fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető
jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. A békéltető
testület a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független
testület.
2024.
január 1-jétől működő hazai békéltető testületek listája:
|
Békéltető testület neve |
Békéltető testület
székhelye |
Békéltető testület
elérhetősége |
Illetékességi terület |
|
Budapesti Békéltető Testület |
Budapest |
Budapesti Békéltető Testület címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
telefonszáma: (1) 488-2131 e-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu honlap: www.bekeltet.hu |
Budapest |
|
Baranya Vármegyei Békéltető Testület |
Pécs |
Baranya Vármegyei Békéltető Testület címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u.
36. levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109. telefonszáma: (72) 507-154 (20)
283-3422 fax: (72) 507-152 e-mail cím: info@baranyabekeltetes.hu honlap: www.baranyabekeltetes.hu |
Baranya vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye |
|
Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Békéltető Testület |
Miskolc |
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető Testület címe: 3525 Miskolc,
Szentpáli u. 1. telefonszáma: (46) 501-091 (új ügyek) (46) 501-871
(folyamatban lévő ügyek) e-mail cím: bekeltetes@bokik.hu honlap: www.bekeltetes.borsodmegye.hu |
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Heves vármegye,
Nógrád vármegye |
|
Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület |
Szeged |
Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület címe: 6721 Szeged, Párizsi
krt. 8-12. telefonszáma: (62) 554250/118 mellék e-mail cím:
bekelteto.testulet@csmkik.hu honlap: www.bekeltetescsongrad.hu |
Békés vármegye, Bács-Kiskun vármegye,
Csongrád-Csanád vármegye |
|
Fejér Vármegyei Békéltető Testület |
Székesfehérvár |
Fejér Vármegyei Békéltető Testület címe: 8000 Székesfehérvár,
Hosszúsétatér 4-6. telefonszáma: (22) 510-310 e-mail cím: bekeltetes@fmkik.hu
honlap: www.bekeltetesfejer.hu |
Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye,
Veszprém vármegye |
|
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület |
Győr |
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület címe: 9021 Győr, Szent
István út 10/a. telefonszáma: (96) 520-217 e-mail cím:
bekeltetotestulet@gymskik.hu honlap: www.bekeltetesgyor.hu |
Győr-Moson-Sopron vármegye, Vas vármegye, Zala
vármegye |
|
Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület |
Debrecen |
Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület címe: 4025 Debrecen, Petőfi
tér 10. ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 1315.
telefonszáma: (52) 500-710, (52) 500-745 Fax szám: (52) 500-720 e-mail cím:
info@hbkik.hu honlap: www.hbmbekeltetes.hu |
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Hajdú-Bihar
vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye |
|
Pest Vármegyei Békéltető Testület |
Budapest |
Pest Vármegyei Békéltető Testület címe: 1119
Budapest, Balassi Bálint utca 25. IV/2. telefonszáma: (1)-792-7881 e-mail cím:
pmbekelteto@pmkik.hu honlap: www.panaszrendezes.hu |
Pest vármegye |
10.
Jogvita
10.1.
A Páciens és Szolgáltató a vitás kérdéseket
elsősorban békés úton, tárgyalás útján kívánják rendezni. Amennyiben a peren
kívüli egyeztetés ésszerű határidőn belül nem vezet eredményre a szerződő felek
megállapodnak, hogy a szerződésből eredő vitás kérdéseik rendezésére kikötik a Budapest
II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét.
11.
Záró rendelkezések
11.1.
A jelen ÁSZF a Szolgáltató honlapján való
közzététele napján lép hatályba és visszavonásig, illetve módosításig vagy új
ÁSZF elfogadásáig hatályos.
11.2.
A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF
feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a Szolgáltató
honlapján való közzététellel egyidejűleg lép hatályba, Jelen ÁSZF valamely
rendelkezésének érvénytelensége nem érinti az ÁSZF további
rendelkezéseinek érvényességét.
11.3.
Jelen ÁSZF szerzői jogvédelem alatt áll. A
honlapon megjelenített tartalom részét vagy egészét kizárólag a Szolgáltató
előzetes írásbeli hozzájárulásával lehet bármilyen formában felhasználni.
11.4.
A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdések
tekintetében a Ptk., az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, az
egészségügyi és adatvédelmi tárgyú egyéb hatályos jogszabályok, valamint az
irányadó szakmai szabályok és szakmai irányelvek rendelkezései az irányadóak.
Kelt: Budapest, 2026.07.16.